egy kicsit megkésett bejegyzés.

30. nap, 30. óra - pár nappal később

Befejeztünk egy újabb kihívást, lezárulása ismét egy ciklus vége, és valami következő kezdete. Olyan ez mint az ünnepek, a különleges napok, az évvégék, évfordulók, születésnapok, stb, amik mind-mind arra emlékeztetnek, hogy eltelt egy bizonyos idő. Mi pedig ezen a napon most mérhető módon találkozunk magunkkal, illetve amivé váltunk a legutóbbi ilyen alkalom óta. Furcsa és különleges, hogy megint eltelt 30 nap, és ennek a hónapnak minden napjában helyet kaptatok, másfél órák :).
Minden ilyen alkalommal mikor egy napot kijelölünk és megcélzunk, vissza tudunk tekinteni, biztosabban tudjuk elhinni, hogy haladunk valamilyen irányba, hogy a fejlődés (még ha azt olykor alig észlelhető, nehezen érthető és legkevésbé sem látványos módon, de) jelen van és elkerülhetetlen.

Én nagyon sokat tanultam ebből a szakaszból és ha visszagondolok a 30 nappal ezelőttre, azóta nagyon sok dolog történt, nagyon sok minden változott. Nemhiába, hiszen ez 2700 perc, ami 16200 másodperc, 3600 kapalbhati lélegzetvétel, és végtelensok izzadságcsepp :)

Ezt már mondtam, de mégsem győzöm másképp érteni minthogy valami más, valami bekapcsolódott. valami "on" van január óta. És csak azzal tudom kifejezni, hogy köszönöm. 

Tímea: Yes, I did it!

Kihívás teljesítve!!!
... és büszke vagyok magamra!!!

Kicsit félve vágtam bele,de utólag visszagondolva komolyabb kétségem nem volt a sikert illetően.
Minden órát végigcsináltam, minden alkalommal kiadva magamból az aznapi maximumot. Nem is értem honnan volt bennem ennyi erő és elszántság. Álmosan, fáradtan, izomhúzódással, náthásan. Tulajdonképpen végig élveztem, még akkor is, amikor "kicsit" nehezebben ment.

A 27. napon nyugtáztam, hogy nem kellett még kihagynom, nem kényszerültem duplázásra. Kicsit sajnáltam is, gondoltam érdekes lett volna megtapasztalni.
És ha már gondoltam rá, hát meg is kaptam:))
A 29. nap nem tudtam elmenni, csak az este 8-as órára volt esélyem munka után, de túlóráznom kellett.
Így a 30. napot és a sikeres teljesítést egy duplázással ünnepeltem. Jó döntés volt egy hónappal ezelőtt, hogy az utolsó napra szabadnapot kértem:)

15.30 Kriszti
Kevesen voltunk, sokan harmincasok és közülünk is sokan duplázók. Nem volt meleg, könnyen ment minden. Kriszti fantasztikusan vitte az órát. A végén "vastaps" a teljesítőknek, majd még egy a duplázóknak bátorításul. Már ezért megérte. A relaxáció alatt kiszakadt belőlem a sírás. Nem tudom miért. Nem tudom leírni az érzést...


Ezután fél óra pihi.
Nagyon jól esett a Mikulás hozta mandarin és mogyoró az alma mellé. Meg a száraz ruha, és a fél liter vízben feloldott L-karnitin pezsgőtabletta és magnézium ampulla is. És megtudtam azt is, pár alkalom még, és 200-as leszek! Egyik ámulat a másik után. Feldobottan mentem be a terembe, alig vártam a kezdést.

17.30 Andy
"Tömeg" "Meleg"
Nem állítanám, hogy könnyen ment. Azt hittem lazább leszek, de inkább nagyon óvatosnak kellett lennem, mert azt éreztem, hogy lemerevedtek az izmaim. Szokás szerint kiadtam amit lehetett. A vége felé türelmetlen lettem kicsit. Mint egy gyerek. Alig vártam hogy vége legyen. De nem azért mert bármi rossz lett volna:))
Most nem sírtam. Boldog voltam, elégedett és büszke magamra.

Hazaúton elkísért a matracom. Érdekes érzés volt. Az ő jutalma az, hogy végre kiszáradhat és illatos lehet megint. Az enyém még nem tudom mi. Úgy érzem kell még pár nap hozzá, hogy letisztuljon az elmúlt 30.

Kiutaltam magamnak 2 vagy 3 szabadnapot. Semmi mozgás, csak masszázs. Írás-olvasás. Pihenés.
Aztán jövő héttől indul a "karácsonyi hajrá", pótolnom kell a lemaradásokat. És el kell kezdenem a futást is visszaépíteni a napjaimba.

Köszönet mindenkinek, aki akarva akartalan segített és támogatott. Fizikailag, lelkileg, jó szóval, nézéssel, jelenléttel.

És végül de nem utolsó sorban: elismerés és gratuláció minden teljesítőnek!

Még 4!

A 30-ból 4-gyel lógok még a kihívásnak, vagyis magamnak. Ez jó hír, úgy érzem, kell majd a szünet. Nem örökre, bár be kell vallanom, valahol a 10. nap körül azt mondtam, hogy többet soha-soha nem jövök, de ez az érzés elmúlt :-). Szükségem van egy kis pihenésre, de ez nem feltétlenül a kihívás számlájára írható. Sajnos olyan időszakkal esett egybe, amikor az átlagosnál is többet kell pörögnöm, arról nem is beszélve, hogy már a karácsonyra is próbáltam készülni közben. 

Még nem vagyok a végén, tudom, de valahogy már kezdem érezni, hogy igen, ezt tényleg meg fogom csinálni, és ez fellelkesít, hogy az utolsókat is szívvel-lélekkel éljem át. Az elmúlt majdnem egy hónap több volt, mint 26 alkalomnyi jógázás. Sok változást vettem észre magamon, pontosabban magamban, ez elképesztően jó, szükségem volt erre, és be kell vallanom, ezeket pont így képzeltem az elején. 

Az örömködéssel azért próbálok csínnyán bánni. Vissza a valóságba: nemsokára újra indulok jógázni. Pár óra, és már csak az utolsó 3 alkalom marad!