30/1-2-3-4

30/4

Október 18-án volt az első Bikram órám. Ezt kerestem már nagyon régen: a patakokban csorgó izzadságot, a kimondatlan összefonódást a csoporttal, azt a kimerülést, ami elhozza a békét és felhozza, amivel éppen nem akarok szembesülni és azt a fizikai mozgást, ami bekúszik az életemben minden területre. Nyilván mindenkinek ilyen, amit szívből választ, bármelyik út is legyen az...
30 nap - 30 x másfél óra jóga. Egyszerűnek tűnik kimondani, de még nem tudom, milyen lesz, mert még nem vagyok tapasztalt ezen a területen.
Az első nap a harminc napból (nov. 7.) pokol volt.... 5 óra alvás után, rengeteg munka és stressz után, két napi egészségtelen étkezés után... Minden gondolatom csak az volt: futni, menekülni a teremből, kifelé, de most, amíg lehet és közben hallottam Orsi hangját: "Az a fontos, hogy maradj a teremben..."  Először életemben megengedtem magamnak, hogy pihenjek és ne harcoljak. Felszabadító volt....
A második és a harmadik nap nagyon jó volt. Nehéz, de diadalmas és egyre jobban érzem a fejlődést ilyen rövid idő alatt is. Nehéz akár pár nap távlatából is írni, mert a minden pillanatban ott lévő jelenlét nem ragaszkodik a múlthoz, és az emlékezés szintjén elszáll, a napok összemosódnak - de a lélek szintjén beépül minden pillanat. Már értem, hogy ezért kell mindig magamra figyelnem.
Minden világosabbá és átláthatóbbá válik, ami néha örömteli, néha fájdalmas.
De végre itt az igazság. A kendőzetlen, a púderozatlan. Vállalom, vagy nem , megmutatkozik, minden....
Számomra ez a kihívás....
Rátekinteni az életemre és önmagamra úgy, ahogy van. A maga valójában.
Az első órán sírtam. Rájöttem, mennyire túl sokat vállalok mindig és nem veszem figyelembe, mennyi az, ami egészséges nekem.
A mai órán (nov. 10) is sírtam. Még jó, hogy ennyire izzadunk és nem látszik, ha valaki ejt egy-két könnycseppet, mindenki magára figyel és nem veszi észre...
Édesapámra gondoltam. Hogy mit gondolna most, ha látná az életem? Büszke lenne rám?
És a gyerekeimre... Hogy mit tudok adni nekik?
Három hét távlatából nézve érzem, hogy többet és jobbat mint előtte, mert megengedtem magamnak, hogy naponta egyszer 90 percig csak én létezzek, és remélem, hogy ők már úgy fognak felnőni, hogy ez nem lesz kérdéses bennük.

Namaste